A mai nap a gurulásról szól. Végtelen egyenesek és elképzelhetetlen mennyiségű homok vár ránk.
A páncélozott Toyota iszonyatos súlya lassan mozdul előre, ahogy nekivágunk a több száz kilóméteres útnak. Még egy utolsó ellenőrzés a kapunál, intés az őröknek és máris rajta vagyunk egy széles, autókkal teli autópályán.
A szálloda viszonylagos biztonsága már nincs sehol.
A legutóbbi hírek szerint több, mint száz halottja van az ottani harcoknak, bár állítólag már elcsendesedett a környék. Kicsit izgulok, hogy mit reagálnak majd, mikor meglátják az autót. Sosem lehet tudni. A lehető legkisebb láthatóság érdekében még zászlót sem tehettünk az autóra, sőt felirat sincs rajta. Ez bazinagy fehér dömperben két ember a sivatag közepén. Ezek vagyunk mi.
Vajon lesz időm megszólalni egyáltalán, ha rosszra fordulnak a dolgok?
Elhessegetem a gondolatot és az útra koncentrálok.
- Music? - kérdezi Mohamed.
- Ohh yes! - kifújom a levegőt. Csak most veszem észre, hogy eddig nem is nagyon vettem. A bennem lapuló feszültség megmutatja erejét már az elején.
Felcsendül a Big In Japan, tinédzser korom egyik nagy kedvence. Milyen abszurd helyzet!
A falakon lövésnyomok, majd robbanások nyomait látom, ahogy lassan végleg elmaradoznak az utolsó épületek is. Ellenőrzőpontok sehol. Meglepő.
A tegnap esti események jutnak eszembe. Helikopterre lőttek valakik a sötétben, közben remegett a lábam alatt az épület a közeli robbanásoktól. Teával a kézben, az erkélyről néztem a küzdelem legújabb fejezetét. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy képzeltem.
Hirtelen belém hasít egy éles gondolat.
- Do we have enough water? - pattanok föl hirtelen.
- Yes, sir. - mondja Mohamed és közben rám sem néz. A telefonját nyomogatja vezetés közben.
Végül mégis rám néz. Jelentőségteljesen leveszi a zene hangerejét, kifújja a levegőt és orra alatt somolyogva atyáskodó kollégából visszavedlik sofőrré.
Értem, értem. Mindjárt becsukom a szemem és alszok csak még egy kicsit…. végiggondolom a lehetőségeket…
In case you hate the “Versions” in OS X Lion, like I do…just read this article.
There is no official y way to switch that thing off, but there is a walkaround…
Instead of sleeping, I am reading my RSS feed tonight. Only 558 articles to go.
I have a feeling that I am slowly becoming Tyler Durden.
Anyway…this article sound so wierd. The US Air Force has nobody to identify a virus and the ybehave like I was 10-15 years ago? No way! Since STUXNET was recognized, nobody can behave like this without serious consequences. Either WIRED made this article sound weird, or the reported people were not the ones to ask.
Please, tell me that US Ari Force is much more professional than it sounds…
Nagyon sok évvel ezelőtt hoztam egy döntést, miszerint nem akarok hivatalosan is kemény legény lenni, fekete ruhában dolgozni és éveken át edzeni, csak azért, hogy sok évvel később (ne adj isten jóval korábban) elmondhassam a csajokak…bizony egy különleges bevetési csoport tagja voltam. Kemény legény a gáton ésatöbbi.
Pár napja komoly leckét kaptam és örülök neki, hogy nevetve tudtam fogadni. Kiderült, hogy anno nagyon jó döntést hoztam, hiszen csak most tudtam meg a “kommandósok” iszonyú titkát. Ha egy zárt udvarba kell behatolniuk, akkor bizony a kutyákat lövik le először. Pár pillanat és vége, aztán cipelhetik a terhet magukkal egész életükben. Erre biztosan képtelen lennék….ha mégis, akkor már nem én lennék.
Örülök neki, hogy a papírhuszár munkát választottam!
Szóval…”Sziasztok srácok, hány gatya kell a holnapi akcióhoz?” :)